Bejelentkezés
Soha nem osztjuk meg az e-mailedet senki mással.
Jelszó visszaállítása

Írja be e-mail címét, és küldünk egy linket a jelszó visszaállításához.

Vissza a bejelentkezéshez
Zsolt László

Zsolt László

Életrajz

Jászai Mari-díjas magyar színész. 1989-ben végezte el a főiskolát, ezt követően a Radnóti Miklós Színház szerződtette. 1994-ben, Székely Gábor inspirációjára az Új Színház alapító tagja, 1998-tól szabadúszó volt. 2002-ben elfogadta Schwajda György invitálását a Nemzeti Színházhoz, 2013–2016 között pedig a Vörösmarty Színház társulatának tagja volt Szikora János vezetése alatt. 2016-ban újra visszatért Pestre és a Radnóti Színházhoz szerződött, Kováts Adél, „mint nő, mint szenzitív személyiség” miatt. Mozifilmben és televízióban is sűrűn feltűnik. Szántó Erika, Gaudiopolis című díjnyertes tévéjátékának egyik főszereplője volt. Szerepet kapott a Tűzvonalban című népszerű tévésorozatban. Szinkronizált filmjeinek száma száz körüli, hangja felismerhető rádióadásokban, rádiójátékokban. Harmadik Figyelmeztetés jubileumi gálakoncert (fotó: Juhász Éva, Pesti Magyar Színház, 2019) A zene szeretete gyerekkorától él benne, előbb énekkaros volt, majd gitározni kezdett. Az Új Színházban kezdett el basszusgitározni, 2013 végétől pedig a Harmadik Figyelmeztetés nevű színészzenekarban játszik Fillár István hívására, akivel már a főiskolán is együtt zenélt. Öt gyermek édesapja.

  • Ismert: Acting
  • Születésnap: 1965-10-31
  • Születési hely: Miskolc, Hungary
  • Más néven:
Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan Golongan